2018. december 28., péntek

Günter Grass: A bádogdob - Jelenlegi ára: 600 Ft

Günter Grass
A bádogdob (Danzig-trilógia 1. )
Günter Grass a második világháború után induló német írónemzedéknek talán legnagyobb hatású, életművéért 1999-ben Nobel-díjjal is kitüntetett alakja. Ismert szobrász és költő volt már, mikor 1959-ben A bádogdob-bal, első regényével jelentkezett. Azon nyomban hatalmas hazai botrányt és világsikert aratott vele – az eltelt ötven év pedig megpecsételte, hogy klasszikus műve a 20. század európai irodalmának. Volker Schlöndorff 1979-ben cannes-i nagydíjjal jutalmazott filmet forgatott belőle. A főhős, Oskar Matzerath törpe figurája a vászonról is meghódította az értő közönséget. Oskar elhatározza, hogy nem nő tovább, bádogdobjával és fülsiketítő, poharakat és hatalmas ablakokat ezer szilánkra zúzó sikításával szegül a nemszeretem világ ellen, felejthetetlen torzításból, vadul, groteszkül, szuggesztíven ábrázolva egy egész korszak, egy egész generáció életérzését. Grass szellemi küzdőtársát alkotta meg benne, hogy felhívja a figyelmet a szülőföldjén, Gdanskban – Danzigban – és környékén élő népek, németek, lengyelek, kasubok közös történelmére, összebékítésükért.
A regény 1973-ban jelent meg először magyarul, Szíjgyártó László fordításában.
Eredeti mű: Günter Grass: Die Blechtrommel
Eredeti megjelenés éve: 1959
Könyv: Günter Grass: A bádogdob
Kiadó: Magvető
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 1980
Oldalszám: 692
ISBN: 9632712862
Fordította: Szíjgyártó László
A papír védőborító a gerincnél kissé barnult, a papír védőborító egy helyen kissé beszakadt, egyebekben jó állapotú.


Jelenlegi ára: 600 Ft
Az aukció vége: 2019-01-19 00:40 .

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése